Magyarországról eddig közel 200 diák tanult a UWC iskolák egyikében. A blog közülük fog pár embert bemutatni. Ők beszélnek majd arról, milyen volt az egyik iskolában, és hogy mennyiben befolyásolta őket a két UWC-s év a későbbi életükben. Sokféle ember mutatkozik majd be: lesz közöttük igazgató, aktivista, elnök, riporter, diák és szociális munkás.
Jeney Orsolya 1998-2000 között volt a Mahindra UWC of India (MUWCI) diákja, jelenleg az Amnesty International Magyarország igazgatója. A blognak arról mesél, milyen örök életre szóló benyomást tett rá a UWC-s közeg.
Mit csináltál, merre indultál a UWC vége után?
A MUWCI után Budapestre költöztem és elkezdtem a Közgázon a nemzetközi tanulmányok szakot, ami talán nem olyan meglepő UWC-s diákoktól. És is azok közé tartoztam, akik egy jobb világért akartak tenni miután hazajöttünk.
Az egyetemen az emberi jogok, illetve nemzetközi diplomácia irányába kacsintgattam a fenti okokból és igyekeztem minél több hazai és nemzetközi tapasztalatra szert tenni és további nyelveket tanulni. Így az egyetem alatt aktív szervezője voltam az egyetemi életnek és az évfolyamomnak, gyakornokoskodtam Rómában az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezeténél (FAO), és UNICEF önkéntes voltam.
Diplomázás után ez Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) keretén belül Valenciában, Spanyolországban önkénteskedtem egy szállón, amelyet migránsok, menekültek és hajléktalanok számára tartottak fönn. Nagyon jó élmény volt, a spanyolt is sikerült jól megtanulnom és még jobban elkötelezett arra, hogy a sérülékeny csoportokkal foglalkozzam később. Egyébként itt találkoztam személyesen is a volt világelső, kedvenc teniszezőmmel, Marat Safinnal is.
Közben sikerült a felvételim a CEU emberi jogi szakára, így 2006 augusztusától ott tanultam egy évet. Ez egy nagyon intenzív év volt, de egy nagyon jó szakmai hátteret adott. Itt is nagyon aktív voltam, elsősorban a CEU emberi jogi szervezeténél (HRSI), de ekkor voltam gyakornok az Amnesty International (AI) Magyarországnál is.
Egyébként a CEU alatt kezdődött egy másik meghatározó dolog is az életemben: elkezdtem amerikai focizni Magyarország első és eddig egyetlen női csapatában, a Budapest Wolves Ladies-ben.
A CEU után a HRSI-nél dolgoztam két évig, ahol emberi jogi figyelemfelhívó kampányok szervezéséért voltam felelős, majd amikor pont lejárt a szerződésem, nem hittem el, de az AI Magyarország épp kampánykoordinátort keresett. Ilyen szerencséje senkinek nincs – gondoltam, és a legjobb tudásomat húztam elő a jelentkezés során. Kicsit nehezítette a felvételim sikerességet, hogy a jelentkezési határidő napján altatásos műtétet végeztek a kisujjamon, amit az előző napi meccsemen törtek el, úgyhogy egyik kezemen gipsszel, másikban branüllel kellett írnom a motivációs levelem, amit azért hagytam az utolsó napokra, mert annyira álmaim állása volt ez, hogy utolsó percig akartam csinosítgatni.
Amikor meg tovább jutottam a második fordulóba, és egy adott időpontban kellett írásban 60 perc alatt megoldani a felvételi feladatot, épp edzésem volt, mert készültünk a döntőre azon a hétvégén. Így, amikor eljött az idő, szólt az edzőm, lementem a pályáról, mobil internettel, laptoppal megoldottam a feladatot, aztán visszamentem és folytattuk az edzést. Igaz, csak ezüstérmesek lettünk, de a csapattársaim is nagyon örültek, hogy az AI végül engem választott.
A szóbeli interjúmon már csak annyi nehézség volt, hogy nem tudtam azonnal kezdeni, mert vissza kellett még mennem Indiába a 10 éves osztálytalálkozónkra, de még így is megvártak. Fantasztikus volt nekem az az időszak!
Milyen munkát végzel az AI-ban? Miért tartod fontosnak azt, amit csináltok?
Kampánykoordinátorként kezdtem az AI Magyarországnál dolgozni. Az volt a dolgom, hogy adott jogsértések mentén mozgósítsam az embereket Magyarországon, hogy minél többen álljanak ki az emberi jogok mellett és minél többen vegyenek részt az akcióinkban. Nemsokára azonban megbízott igazgató lettem, majd 2012-ben a nyílt igazgatói pályázaton is rám esett a választás, így lassan már 4,5 éve én vezetem az AI itthoni irodáját és építjük a hazai amnesty-s mozgalmat.
Az Amnesty-vel egyébként a MUWCI-ban találkoztam először, ahol aláírásokat gyűjtöttünk. Nekem az Amnesty a világ egyik legjobb és leghitelesebb szervezete – több mint 2 millió tagjának, támogatójának és 5 millió aktivistájának, önkéntesének köszönhetőn egy olyan globális mozgalommá nőttünk, amely szavát meghallják. Az AI pártatlan és független, célja, hogy egy olyan világban éljünk, ahol mindenki élhet jogaival. Ennek érdekében kutatásokat végzünk és azok megállapításaira alapozva mozgósítjuk a társadalmat, hogy a döntéshozók meghallják, mivel van baj. Fontos kiemelni, hogy mi csak a létező jogszabályokra és a nemzetközi jogra hivatkozva kérjük számon a mindenkori kormányokat. Hiszünk abban, hogy a tömegek erejével tudunk változtatni azon, hogy a világ egy jobb hely legyen.
Egyébkén december 3-án indul a világ egyik legnagyobb emberi jogi megmozdulása, a Levélíró Maraton, amikor bárki részt vehet akár online, akár személyesen is ebben a nagy összefogásban. Ilyenkor 10-12 súlyos jogsértést elszenvedő személy esetét állítjuk középpontba, és a világon mindenki az ő ügyükben ír azoknak, akik változtathatnak jogtalan bebörtönzésükön, vagy elindíthatják ügyének kivizsgálását. Tavaly 3 esetben is sikerült változást elérnünk, ami hatalmas szó, ha arra gondolunk, hogy ez a hétköznapi emberek nyomására történt. Csatlakozzatok Ti is, kedves olvasók!
Hogy érzed, milyen hatással volt a UWC az életedre? Mennyiben segítenek a két UWC-s éved tapasztalatai abban, amit most csinálsz?
Fú, ezt nagyon nehéz szavakkal leírni – angolul talán a „life changing experience” rá a legjobb. Mindig is ambiciózus voltam, de 17 évesen egy ennyire inspiráló és sokszínű közegbe kerülni, az örökre megpecsételte a sorsom. Egyrészt nagyon sokat tudok a világról földrajzilag és kulturálisan, hiszen a világ több mint 80 országából voltak iskolatársaim pl. Lesothoból vagy a Húsvét Szigetről, ezért sokkal érzékenyebb és nyitottabb lettem a másságra. Sokan sokfajták voltunk, mégis egyenrangúak – ezért a tolerancia számomra olyan alapvető érték lett, ami hiányában már nem is tudnék élni, de pontosan a sokszínűség miatt arra is toleráns vagyok, ha valaki nem az. Úgy érzem, ez a mostani munkámban különösen fontos.
Ezen kívül egy olyan látásmódot szereztem, ami úgy érzem, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy boldog ember lehessek és mások boldogságához is hozzá tudjak járulni azzal, hogy nyitott és elfogadó lettem.
Azt is nagyon szeretem, hogy a MUWCI azt nevelte belénk, hogy ne csak magunkért, hanem másokért is tegyünk és ez a mai napig meghatározza a gondolkodásmódomat. Emiatt előfordul, hogy ha az utcán valaki bántalmazott egy nőt, akkor rászóltam, vagy hogy felismerem az adakozás fontosságát ezért igyekszem gyakran adományozni, még ha csak egyelőre kis összeget is, vagy ha valaki cigányozik/ zsidózik, akkor megkérdem, hogy miért teszi ezt és beszélgetünk. Vannak nagyon jó kimenetelű helyzeteim is.
Miért ajánlod a UWC-t azoknak, akik most szeretnének jelentkezni?
Előbb visszakérdezek – miért akar valaki UWC-s lenni? Szerintem ahhoz, hogy valaki egy igazi UWC-s élményt kapjon, fontos tudnia azt, hogy neki milyen ambíciói vannak. Szerintem, ha valaki csak külföldön akar tanulni, akkor más iskolát, lehetőséget érdemes keresni. De ha valaki társadalmilag elhivatott és nyitott a világra, akkor egy ilyen ösztöndíj örökre megváltoztatja az életét. Annyit tanulhat másokról és magáról, hogy azok a tapasztalatok később nagyon sok mindenben tudnak majd segíteni – és itt nem csak az önállóságra, kritikus gondolkodásra gondolok, hanem arra, hogy egy olyan személyiségfejlődésen tudsz átesni, ami a későbbi életedet alapozza meg és nagyban ahhoz is hozzásegít, hogy kb. bármilyen álmod valóra váltsd azzal, hogy megtanulod, hogy hol és mit kell az álmokért tenni. A Safinnal való találkozás és az AI-s munkám nem csak a véletlen műve volt. :)
Az interjút Orsolyával elérheted a honlapunkon is. Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb UWC-s hírekről, lájkolj minket facebookon!
Már lehet jelentkezni a 2016-18-as ösztöndíjakra - katt a részletekért!
info@uwc.hu
