Magyarországról eddig közel 200 diák tanult a UWC iskolák egyikében. A blog közülük fog pár embert bemutatni. Ők beszélnek majd arról, milyen volt az egyik iskolában, és hogy mennyiben befolyásolta őket a két UWC-s év a későbbi életükben. Sokféle ember mutatkozik majd be: lesz közöttük igazgató, aktivista, elnök, riporter, diák és szociális munkás.
Pálinkás-Szűcs Tilla szeptember óta a UWC of South East Asia diákja. A blognak arról mesél, hogy milyen páratlan és hatalmas lehetősgének tartja azt, hogy Szingapúrban határok nélkülivé tárult számára a világ.
Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel a UWC ösztöndíjpályázatára?
Biztos vagyok benne, hogy minden jelentkezőnek több oka van a pályázásra, tehát ez velem sem volt máshogy. Ha muszáj megneveznem egyet, akkor azt mondanám, hogy úgy éreztem, csinálnom kell valamit. Egy részről bennem volt az, hogy már pár éve nem csináltam semmit, hanem csak úgy lógtam az éterben minden nagyobb aktivitás nélkül, másrészt pedig tudtam, hogy annyi minden tennivalóm van a világban, amihez most már „szintet kéne lépnem“. Az alap motiváció mellett meg láttam, hogy mekkora lehetőség is ez a tanulásra, megismerésre, mert hiába tudok viszonylag sokat a világról tankönyvekből, mindenféle filmekből meg az internetről, ha egyszer nem tapasztalom meg azt, amiről tanulok, akkor üres maradok. Azt hiszem, ezt igazából az elmúlt pár hónap tudta legjobban igazolni nekem.
Melyik iskolába szerettél volna menni?
Szívesen mentem volna Norvégiába vagy Wales-be, de az a vicces, hogy Szingapúr is már egész korán, így a kezdetek kezdetén bejött a képbe mint „esetleg de jó volna ha...”. Ennek ellenére nyilván nem úgy álltam neki, hogy előre eldöntöttem, hova szeretnék menni. Nem is tudtam volna eldönteni, mert mindegyik iskola fantasztikus élményt ad a diákoknak, és én meg általában úgy vagyok vele, hogy mindegy, hova megyünk, csak menjünk. Ha Olaszország, akkor azért jó, ha Örményország, akkor meg azért.
Mit gondolsz, mi a UWC oktatási modell legnagyobb előnye?
Az, hogy nyitott és különösen nagy hangsúlyt fektet a közösségre, annak ellenére, hogy felelősségteljes, gondolkodó egyéneket nevel. Ha meg csak pusztán az IB oldaláról nézzük, akkor nagyon jó, hogy minden téren fejlődik az ember, legyen szó sportról, creativity-ről, service-ről vagy egyszerűen csak az iskolai tárgyakról. Emellett az egyik legnagyobb praktikus előnye, hogy enged minket választani. Itt arra gondolok, hogy mondjuk, a TOK csoportomban együtt vagyok emelt fizikásokkal, törisekkel is, míg én mondjuk ESS-t és pszichológiát vettem fel. Hihetetlenül jó érzés az, hogy nem kell olyan tantárgyak miatt törnöm magam, amik nem annyira érdekelnek, vagy már nem vagyok jó benne. Közben meg az IB tananyag nagyon érdekes, többek közt ennek köszönhetően imádom a tárgyaimat. Sokkal hosszabbak az itteni tanórák, mint otthon, de még egyszer sem bűvöltem az órát a teremben úgy, mint a régi (45 perces) kémia órákon, hogy „ Jaajjj, mikor lesz már vége...?”. Egyszerűen folyamatosan leköti az ember figyelmét, de ez ugyanakkor valahol a hátránya is, mert néha azt érzem, hogy bárcsak több időm lenne most csak erre az adott tárgyamra koncentrálni, mert annyira érdekes, hogy nem akarom, hogy osztoznia kelljen a figyelmemen valamelyik másikkal. És itt a bökkenő, mert nagyjából minden órámon ezt érzem. Ördögi kör!
Lassan elérkezünk az első félév végéhez. Visszanézve hogyan értékeled ezt a pár hónapot?
Hihetetlenül eseménydús volt az elmúlt négy hónap. Szerintem még életemben nem csináltam ennyi mindent ilyen rövid idő alatt, és ilyen kevés alvás mellett. Mert tényleg, egyszerűen hosszabbá kell tenni a nappalokat, hogy minden activity, közös idő a barátokkal, felkészülés a másnapi órákra, tanulás beleférjen egy napba. Azonban a legjobb az, hogy a magas elvárások és a kevés idő ellenére sem érzem magam kifacsarva, mert egyszerűen annyira jó csinálni. Ha valami le is töri a kedvem, biztos lehetek benne, hogy tíz percen belül történik valami fantasztikus, ami újra feltölt energiával és csinálom tovább. Zajlik az élet. Ha a korábbi életemet veszem alapul, akkor mondjuk, fél év eseményei felelnek meg itt egy hét sűrűségének. Idegen városba költözik az ember, új iskola, teljesen más tantárgyak, kollégium, csupa új barát a föld minden részéről, utazások mindenfelé, egy csomó munka és még több szórakozás. Az eleje nem volt könnyű, és mondhatjuk, hogy beletelt bő két hónapba, hogy megtaláljam a helyem, de senkinek sem könnyű. Ami viszont segített ebben az az, hogy tényleg annyira támogat az itteni közösség a kolisoktól kezdve, a tanárokon át, a bejárós diákokig, mindenki, hogy néha már úgy érzem, nem is akarok hazamenni, mert jó helyen vagyok itt.
Miért ajánlod a UWC-t azoknak, akik most írják a jelentkezésüket?
Azért ajánlom nekik, mert fel nem lehet fogni, hogy mekkora élmény ez a két év. Egyszerűen kinyitja a világot. Innentől fogva tényleg nincsenek határok és azt hiszem, ezek az iskolák tényleg olyan tapasztalatot adnak a gyerekeknek, amit nagyon nehéz volna máshonnan ilyen korán megszerezni. Hihetetlenül nagy szabadságot és felelősséget ad.
Az interjút Tillával elérheted a honlapunkon is. Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb UWC-s hírekről, lájkolj minket facebookon!
Már lehet jelentkezni a 2016-18-as ösztöndíjakra - katt a részletekért!
info@uwc.hu
