Mikor mondta el neked Kíra, hogy szeretne jelentkezni?


Sokszor beszélgettünk külföldi lehetőségekről, a környezetünkben többen tanulnak, dolgoznak, élnek külföldön, volt kitől kedvet kapni. Rengeteg érdekes, színes, különleges kalandnak voltunk a tanúi, részesei és mi, szülők, mindig arra bíztattuk a gyerekeinket, hogy úgy tanuljanak, olyan tudást, tapasztalatot gyűjtsenek be a „hátizsákjukba” ami biztosítja számukra, hogy mindig legyen választási lehetőségük és ne kényszerű döntéseket kelljen meghozniuk.
Kírára -  harmadik gyerekként -  azért nem mindig ez a tudatosság a jellemző, sokkal inkább a kalandvágy motiválta. Az iskolai tanulós, magolós feladatokért nem igazán lelkesedett, egy-egy érdekesebb projektfeladat munka, vagy például a Modell Európa Parlament hazai és külföldi rendezvényei azonban teljesen felvillanyozták. 
A UWC-s pályázati lehetőségról sokat hallottunk, olvastunk. Részt vettünk egy nyílt napon is ahol egy már végzett diák tartott tájékoztatót az iskolákról, a folyamatról, a UWC-s eszméről, célokról. Találkoztunk éppen a tanulmányait folytató ösztöndíjassal is, aki színes élménybeszámolójával tovább növelte az érdeklődésünket. Úgy éreztük, hogy nem szabad kihagyni, meg kell próbálni, hiszen ez egy egyedülálló lehetőség ahhoz, hogy Kíra életreszóló élményt, tudást, tapasztalatokat szerezzen és közelebb kerüljön az álmai megvalósításához.


Hogy éreztél, amikor elmondta, hogy szeretne jelentkezni?


A jelentkezésen Kíra már egy évvel korábban is gondolkodott, de akkor még nem jutott el a tettek mezejére. Nagyon jól tudta, hogy ez nem lesz könnyű menet, sem a pályázat, sem az, ha sikerül elnyerni az ösztöndíjat. Kellett egy év, hogy végleg elhatározza magát. 
Az utolsó pillanatig halogatta a pályázat leadását. Bár nagyon szerettük volna ha belevág, nem erőltettük. Úgy gondoltuk, hogy ezt a döntést neki kell meghoznia, csak akkor lehet sikeres a sok kihívást jelentő tanulmányok során, ha igazán akarja és ha jól megfontolva bevállalja az egészet. 
Aztán egy nap, a határidő lejárta előtti estén azzal fogadott minket, hogy postára adta a jelentkezését. 
Örültünk, büszkék voltunk, és egy kis izgatottság költözött a szívünkbe. Mi lesz ha sikerül? Hogyan fogjuk megélni ha a harmadik, a legkisebb gyerekünk világgá megy?


Mit éreztél, mikor kiderült, hogy Kíra Kínába fog menni?


A személyes elbeszélgetések után madarat lehetett volna fogatni Kírával. Nem lehetett leállítani, csak mesélt, mesélt arról, hogy miről beszélgettek, miről kérdezték a válogatáson. Amikor fejtegetésekbe kezdett az EU-szkepticizmusról, akkor apával ijedten/gyanakodva/ elgondolkodva/ fürkészően néztünk össze, itt éreztük először, hogy ez akár sikerülhet is. Félelem, izgalom, öröm, büszkeség és főleg bizonytalanság lett úrrá rajtunk. Tényleg ezt akarjuk? 
Úgy tudtuk, hogy nem lehet választani az ösztöndíjak közül, de amikor az utolsó fordulóra elindult volna Kíra, leültem vele beszélgetni. Minden anyai szigoromat összeszedve magyaráztam: „ha megkérdezik, hogy hová szeretnél menni, azt kell mondanod, hogy elsőként Németország, aztán Kanada, esetleg Kína, Örményországba pedig nem enged az anyukám.” Széles vigyorral az arcán bólogatott.
A táborból hazaérkezve még kevésbé lehetett belefojtani a szót. Mellesleg elmesélte, hogy megkérdezték, hová menne legszívesebben, ha választhatna. Azt válaszolta, hogy leginkább Kínába, aztán Örményország, Kanada és Németország pedig semmi esetre sem. Na, ott megfordult velem a konyha.
Az eredményhirdetés estéjén feszülten várakoztunk, mi ketten itthon, számítógép előtt, apa és a tesók a telefonvégen. A sikeres pályázatról szóló üzenetet olvasva hatalmas örömünnep vette kezdetét itthon és az internet segítségével hetedhét országon túl is, sikongatás, tánc, rohangálás, és izgatott tervezgetés...


Szülőként hogyan éled meg, hogy a lányod ilyen távol él tőled?


Nem könnyű. Sok időbe telt amíg beletanultam és beletörődtem az ”onlineannyu” szerepembe. A 7 óra időeltolódást még csak-csak megszervezi az ember (hajnal 5-6 órai skype simán belefér), feltéve ha a gyerek ráér, mert éppen nincs órája, nem sportol, nem önkénteskedik, nem akarja megreformálni az iskolát, a világot, és senki a több mint 90 országból érkezett diák közül nincs a közelében, aki érdekesebb lenne, mint a mi szülői gondoskodásunk.
A hétvégi reggeli beszélgetések megmaradtak (feltéve, ha nincs külsős program, projekt hét, fellépés, utazás…), annyi különbséggel, hogy nem bújik mellénk az ágyba, csak a számítógép képernyőjén látjuk, halljuk. 
Bízunk abban, hogy amit eddig, a 18 év alatt megélt velünk, elegendő lesz ahhoz, hogy jó döntéseket hozzon, hogy jól reagáljon váratlan, nehéz helyzetekben is. Bár a távolság, az időeltolódás, az internet állít némi akadályt (leginkább akkor, ha mi szeretnénk valami fontos szülői okosságot elmondani), azt már megtapasztaltuk, hogy ha Kíra szeretne valamit, azonnal megtalál minket, rögtön lesz telefon, jól működő hálózat és idő is. 
Mi mindig készenlétben állunk, itt vagyunk, ha kell egy kis segítség, tanács, vagy éppen csak hallgatóközönség egy érdekes, felháborító, vidám vagy szomorú hír esetére. És ez így van jól!


Mit üzensz azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke most jelentkezik? Miért érdemes őket bátorítani arra, hogy megpróbálják?


Kinyílt a világ, a lehetőségek itt vannak körülöttünk, meg kell ragadni őket! A UWC különleges oktatási rendszerében életreszóló élményre, tapasztalatra, tudásra tehetnek szert a gyerekeink. Nyitott, elfogadó, alkalmazkodó, találékony, teherbíró, kitartó felnőttekké cseperednek azáltal a sok lehetőség, feladat, program által amit az iskola nyújt. Mindegy, hogy hol találják meg a helyüket a jövőben, a „hátizsákjuk” tele lesz értékes tudással, nemzetközi környezetben is piacképes tapasztalatokkal.
Azoknak a gyerekeknek ajánlom a programot akik érdeklődőek, bevállalósak, szeretik a határaikat feszegetni. 
És azoknak a szülőknek, akik el tudják fogadni, hogy a gyerekük kilép a nagyvilágba,  hogy elköltözik esetleg nagyon messzire és nagyon hosszú időre, hiszen a nemzetközi érettségi után  egyenesebb út vezet a külföldi egyetemek felé, mint a hazaiak irányába. Azoknak, akik fontosnak tartják, hogy a szemük fénye megismerjen más kulturákat, hogy barátokat szerezzen a világ minden tájáról. Azoknak, akik úgy gondolják - biztosak soha nem lehetünk benne -, hogy jól felkészítették a gyerekeiket egy önálló, kihívásokkal teli kalandra.  Unalomig ismételt nagy szavak, de higyjétek el, ez a való világ a UWC-ben!