Magyarországról eddig közel 200 diák tanult a UWC iskolák egyikében. A blog közülük fog pár embert bemutatni. Ők beszélnek majd arról, milyen volt az egyik iskolában, és hogy mennyiben befolyásolta őket a két UWC-s év a későbbi életükben. Sokféle ember mutatkozik majd be: lesz közöttük igazgató, aktivista, elnök, riporter, diák és szociális munkás.
Nádasi Tamás szeptember óta az UWC Robert Bosch College diákja. A blognak arról mesél, hogy már az első félév milyen mértékben képes megváltoztatni az ember életét és szemléletmódját.
Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel a UWC ösztöndíjpályázatára?
Csupán tizenkét éves voltam, amikor tudomást szereztem az UWC-ről, így ekkora időtávlatból nehéz pontosan meghatározni, mi motivált. Akkoriban tudtam, hogy szeretnék majd valamikor külföldön tanulni – ebben elsősorban a kalandvágy, valamint a nemzetközi (tábori) közösség által nyújtott élmény friss megtapasztalása játszott szerepet. A következő évet már gimnáziumban kezdtem gólyaként, és az idő múlásával egyre közelebb került a messzi-messzi cél, amit kitűztem magam elé. Ahogy azonban telt az idő, egyre biztosabb lettem abban, hogy tényleg ez a vágyam. Szükségét éreztem az új kihívásoknak, a közegem változásának, a lehetőségeim bővítésének, és úgy éreztem, az UWC lesz a megoldás.
Melyik iskolába szerettél volna menni?
Amikor megtudtam a válogató során, hogy hova kapott az egyesület lehetőségeket a 2014-2016-os időszakra, csak öt ösztöndíjról volt szó – 2 Örményországba, 2 Szingapúrba és egy Norvégiába. Visszagondolva elég ironikus, hogy mennyi időt töltöttem gondolkozással, vajon Szingapúrt vagy Norvégiát jelöljem-e első helyen majd… A döntő kezdetén jelentették be, hogy az eredeti öt ösztöndíj hatra bővül, ugyanis az új német iskola is felkínált egy helyet Magyarország számára. Persze alig tudtunk valamit a Robert Bosch College-ról, így a kör során egy emberen kívül senki nem jelölte első helyen (ő végül Szingapúrba ment ). Amikor megtudtuk, hogy kik kaptak ösztöndíjat, gyorsan kisakkoztuk, hogy ki hova nyerhette el: én voltam az egyetlen, aki 18 alatt volt augusztus 20. előtt, ami a német iskola feltétele volt, így a hivatalos megerősítés előtt tudtam már, hogy Freiburgba fogok menni. Egy pillanatra se bántam meg, hogy a sors ide vetett – harmadik nyelvként amúgy is németet tanultam, úgyhogy egyrészről örültem, amiért fejleszthetem majd a nyelvtudásom, másrészt pedig nagyon izgalmasnak találtam, hogy az alapító évfolyam – 1. generáció – tagja lehetek. És természetesen a távolság sem teljesen mindegy…
Mit gondolsz, mi a UWC oktatási modell legnagyobb előnye?
Szerintem fontos különbséget tenni az IB és az UWC között ebben az esetben. Az összes UWC iskola egyben IB iskola is, ennek ellenére jelenleg fontos téma a szervezeten belül, hogy az IB mennyire is képezi szerves részét az UWC-nek. A Mahindra College-ban van egy alternatív „UWC diploma” kezdeményezés, de én csak az IB-ról tudok első kézből beszámolni, és arról, hogy itt a Robert Bosch College-ban hogy valósul meg. Nagy különbség az otthoni rendszerhez képest, hogy a frontális tanítás sokkal kevésbé adja meg az óra karakterét, az ismeretek nagy részét nem lediktálja a tanár, hanem beszélgetés útján vezeti rá az osztályt, így sokkal jobban megmarad az emlékezetben, ugyanis következtetés és logika útján szerezzük meg az információt. Erre többek között a kisebb osztálylétszám, valamint a hosszabb tanórák miatt van lehetőség. Sok a csapatmunka és a beadandó is, ami segít az együttműködési és kutatási készségek fejlesztésében.
Lassan elérkezünk az első félév végéhez. Visszanézve hogyan értékeled ezt a pár hónapot?
Alig több mint három hónapot töltöttem el eddig Freiburgban – nem sok idő, számomra mégis rengetegnek tűnik. Nehéz feladat egy olyan időszakot értékelni, amit talán életem legintenzívebb élményeinek koncentrációjaként tudnék jellemezni. Még mindig úgy élnek bennem a nagy pillanatok az orientációs hétből, mintha csak tegnap történtek volna… nagyon sok újdonsággal és változással kellett megbirkóznom, de talán az a történet legszebb része, hogy ezzel nem voltam egyedül, és hamar rájöttünk, hogy lényegében ugyanazt tapasztaljuk meg, csak másféleképpen. Legyen szó szomorú vagy épp könnyesen vidám pillanatokról, megosztjuk őket – és ekkor jön rá az ember, hogy származzunk bárhonnan, higgyünk akármiben, mégis mind egyformák vagyunk valahol. A kihívás szerves része a „UWC-experience”-nek, és erre nap mint nap emlékeztetnek minket. Három hónap után már lassan második otthonomnak érzem a campus-t. Hozzászoktam a rutinhoz, vagy épp az alkalmi rutintalansághoz; a szobatársaimhoz, a menzához, hogy a kávégép előtt mindig irdatlan sor áll, hogy valaki mindig feltekeri 30°C-ra a központi fűtést a házban, hogy ahányszor teát készítek, azt több főre méretezzem. Nem pozitívumokról vagy negatívumokról beszélek, csupán olyan apró részletekről, amik teljessé teszik az élményt.
Miért ajánlod a UWC-t azoknak, akik most írják a jelentkezésüket?
Annyi, de annyi okot tudnék itt felsorolni, hogy az lelógna a blogról. Természetesen a tanulmányi lehetőségek fontos szerepet játszanak, de amit talán személyesen hozzá tudnék tenni, az az, hogy itt tényleg lehetőség van újdonságok megtapasztalására, ösztönöznek arra, hogy kilépj a komfortzónádból – így tapasztalod meg a világot egy világban, és így ismered meg önmagad!
Az interjút Tamással elérheted a honlapunkon is. Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb UWC-s hírekről, lájkolj minket facebookon!
Már lehet jelentkezni a 2016-18-as ösztöndíjakra - katt a részletekért!
info@uwc.hu
