Marjai Ádám 2010-2012 között volt a szingapúri UWC South East Asia diákja. Szerinte a UWC nem egy superman-képző, ami látványos világmegváltó trükkökre tanít, hanem ennél sokkal mélyebb, sokkal közösségibb és megélhetőbb.
Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel a UWC ösztöndíjpályázatára?
Harmadik osztályos gimnazista voltam, amikor jelentkeztem az ösztöndíjra. A lehetőségről az egyik barátomtól, Csontos Tomitól hallottam, aki a hongkongi UWC-be járt. Akkoriban nagyon jól éreztem magam a sulimban, a barátaim között, és ezért nem vágyódtam el otthonról, de mivel a pályázat jó kihívásnak tűnt, megpróbáltam.
Milyen élmény volt a válogatás? Hogyan emlékszel vissza rá?
A válogatással kapcsolatban kellemesek az emlékeim. Az első fordulóra a pályázatot a karácsonyi szünetben írtam. Emlékszem, felkeltem kora reggel, ettem egy kicsit a megmaradt karácsonyi sütikből, és papírra vetettem pár sort (akkoriban még be kellett adni egy kézzel írott verziót is). Visszatekintve erre az időszakra, ez egy nagyon jó alkalom volt arra, hogy írásba foglaljam, mit csináltam addig, mit csináltam akkor, és hogy mit szeretnék csinálni a jövőben. A második fordulóra is pozitívan gondolok. A szóbelire „hazai pályán” került sor, a budapesti Eötvös József Gimnáziumban. Olyan volt, mintha suliba mentem volna, ezért nem nagyon izgultam. A harmadik forduló volt talán a legjobb. A táborban nagyon sok jófej sráccal es lánnyal ismerkedtem meg, akik közül néhányukkal a mai napig tartom a kapcsolatot. Nem éreztem kiélezett rivalizálást, mindenki nagyon felszabadult volt. Emlékszem, egyikükkel a válogatás után a Moszkván még megittunk egy kávét. Akkor még nem sejtettük, hogy mindketten ösztöndíjasok leszünk.
Melyik iskolába szerettél volna menni?
A válogatáson Duinót választottam, mert az volt a legközelebb. Nem állítottam fel semmilyen sorrendet az iskolák között, én Olaszországba szerettem volna menni és kész. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy kapok ösztöndíjat, úgyhogy nem is nagyon játszadoztam a gondolattal, hogy a világ másik végén fogok tanulni. Aztan egy nap megjött a levél,amiben az volt hogy „gratulálunk” meg hogy „Szingapúr”, es ettől elállt a lélegzetem. Akkor nagy dilemma előtt álltam, éreztem, hogy ha elfogadom az ösztöndíjat, az addigi életem teljesen fel fog fordulni. Így is történt.
Az elején nehéz volt átadnom magam a változásnak, aztán egyre jobban megszerettem Szingapúrt. Talán három dolgot tudnék kiemelni, ami a kezdetekben nehézséget okozott. Az első, hogy akkoriban nagyon szerelmes voltam egy lányba Magyarországon. A második, hogy nem beszéltem jól angolul. A harmadik pedig maga hely, ami az eddig megszokotthoz képest nagyon más volt. Nekem körülbelül egy év kellett ahhoz, hogy mindezekkel megbirkózzak.
A második szingapúri évemmel kapcsolatban nagyon sok jó emlékem van. Ekkorra mélyültek el az újonnan megkötött barátságok, ekkor került sor a legtöbb közös túrázásra, például Indiába es Nepálba, ekkorra tanultam meg jól angolul, és ekkora vált otthonossá Szingapúr.
Mi az, amit a legmeghatározóbbnak tartottál a 2 UWC-s évedben?
Tudom, hogy ez egy klisé, de számomra a legmeghatározóbb az volt, hogy a kint megismert embereken keresztül közelebb kerültek hozzám a világ más országai. Ma ha történik valami egy tőlem távoli helyen, arra úgy gondolok, hogy az az egyik barátom otthonában történt. Így képtelen vagyok közömbösen megélni egy eseményt.
Hogy érzed, milyen hatással volt a UWC az életedre? Mennyiben segítenek a két UWC-s éved tapasztalatai abban, amit most csinálsz?
Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy kint tanulhattam Szingapúrban. Ezért a mai napig hálás vagyok azoknak, akik láttak bennem valamit. Ma az Egyesült Államokban tanulok nemzetközi kapcsolatok szakon. Most oroszul tanulok és az előző félévemet Oroszországban töltöttem. Úgy gondolom, hogy a UWC nélkül ezek nem valósulhattak volna meg. De talán amit a legfontosabbnak tartok, az az, hogy a UWC által érettebbé es magabiztosabbá váltam. A UWC nem egy superman-képző. Nem arra tanít, hogy hogyan kell megváltani a világot, hanem arra, hogy hogyan tegyünk fel jó kérdéseket, és hogy hogyan lehet közös erőből valami jót létrehozni, legyen az egy konferencia, adománygyűjtés vagy akár egy közös mozizás. A lényeg az, hogy együtt csináljuk, örömmel.
Az interjút Ádámmal elérheted a honlapunkon is. Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb UWC-s hírekről, lájkolj minket facebookon!
Már lehet jelentkezni a 2016-18-as ösztöndíjakra - katt a részletekért!
info@uwc.hu
